A korhelyleves receptje füstölt szalonnával, savanyú káposztával, tarjával, kolbásszal, tejföllel, az elkészítés részletes leírásával.
Melyben a savanykás és a füstölt íz találkozik a hagymás, fűszeres és tejfölös ízvilággal. Mely nagyszerű gyógyír a másnapos gyomornak.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a korhelylevest. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Korhelyleves recept
Eszközök
- 4 literes fazék
- fokhagymanyomó
A leves hozzávalói
- 15 dkg füstölt szalonna (húsos)
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- ½ kg savanyú káposzta
- 1 kiskanál fűszerpaprika (púpozott)
- 2 liter víz
- 1 teáskanál só
- 1 kiskanál őrölt bors
- 3-4 babérlevél
- 30 dkg szárazkolbász
- 30 dkg főtt-füstölt tarja
- 2 dl tejföl
- 1 evőkanál finomliszt
A leves főzés lépései
- A hagymákat és a fokhagymákat megpucoljuk, A hagymát a szalonnával együtt felkockázzuk. A fokhagymákat fokhagymanyomón áttörjük.
- A savanyúkáposztát átmossuk és lecsöpögtetjük, hogy ne legyen túl sós és savanyú.Majd a káposzta hosszú szálait kisebbekre összevágjuk.
- Egy fazékban beletesszük a szalonnát, s elkezdjük kisütni a zsírját.
- Amikor a szalonna zsírja kisült, mellétesszük a hagymát, s azt is megpirítjuk.
- Amikor a hagyma kezd üvegesedni, a lábost félrehúzzuk a tűzről, és hozzáadjuk az áttört fokhagymát is. Jól átkeverve az egészet picit megpirítjuk azt is.
- Majd jön a pirospaprika, amit alaposan beleforgatunk a hagymás-fokhagymás alapba, hogy az is picit megpiruljon.
- Ezután hozzáadjuk a szalonnás-hagymás alaphoz az átmosott és apróra felvágott savanyú káposztát. Visszatesszük a tűzre, s pár percig folyamatosan kevergetjük, hogy a káposzta megpiruljon.
- Pár perc kevergetés után az egészet felöntjük vízzel. Sózzuk, borsozzuk, s hozzáadjuk a babérleveleket is. Felforraljuk az egészet, majd kis lángon 15 percig főzzük, hogy elkezdjen a káposzta megpuhulni.
- Közben a kolbászt meghámozzuk, felkarikázzuk. A füstölt húst is felaprítjuk, majd mind a kettőt a leveshez adjuk.
- Amikor a hús kezd megpuhulni, a tejfölt simára keverjük a liszttel, majd néhány evőkanálnyi levest adunk hozzá. Elkeverjük az egészet, hogy egy híg tejfölös lét kapjunk, majd behabarjuk a levest.
- Még egy utolsót forralunk a levesen, hogy a liszt is megfőljön, s besűrítse a levet.
- Végül a korhelylevest tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.
Tippek és tanácsok a korhelyleves elkészítéséhez
A korhelyleves alapvetően savanyú a a káposztától és a tejföltől. A húsos-füstölt jellege alapvetően másodlagos.
Fontos, hogy ne legyen túlságosan fűszeres, mert ezt a levest elsősorban a gyomornyugtató hatása miatt szokás megfőzni, amit a sok fűszer, és a túl sok füstölt íz elronthat.
Éppen ezért a füstölt tarját ki is hagyhatjuk a receptből, csak (füstölt) kolbászt beletéve a levesbe.
De sokan eszik a korhelylevest virslivel vagy főzőkolbásszal, minden más húst mellőzve, hogy még lágyabb legyen a leves.
Ugyan sok fűszert nem szokás használni a korhelyleves elkészítéshez, de pár szem egészkömény, esetleg egy kiskanál majoránna ízletesebbé teheti.
Tipp: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Tipp2: Ha nem szeretjük a fokhagyma intenzív ízét, használhatunk fokhagymaport vagy őrült fokhagyma granulátumot is a levesz elkészítéséhez.
Amire figyelni érdemes, hogy nem szabad megpirítani a szárított fokhagymát. Ezért csak a leves felengedése után adjuk hozzá a káposztához.