Francia hagymaleves

Francia hagymaleves finom hagymából és fokhagymából, vajjal, fehérborral, alaplével, szerecsendióval és sajttal, az elkészítés pontos lépéseivel.

Mely egy könnyed francia zöldséges krémleves, ami ősztől tavaszig a hűvös időben mindig felmelegíti a testet s a lelket.

 

 

Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a francia hagymalevest. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni, s hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

francia hagymaleves

Francia hagymaleves recept

A vöröshagymát megpucoljuk, s vékony karikákra vágjuk. A fokhagymát a megpucolás után fokhagymanyomón áttőrjük.
A hagymát és a fokhagymát vajon lassú tűzön megdinszteljük. Miután a hagyma megfonnyadt, meghintjük két evőkanál liszttel, párszor megkeverjük, majd felöntjük forró húsleves lével.
Hozzáadjuk a fehérbort, megfűszerezzük és forrás után 15 percig főzzük. A főzés végén a hagymát botmixerrel krémesre aprítjuk,
Az elkészült leveshez tálkákba reszelt sajtot teszünk, amire rámerjük a levest.
Frissen őrölt borssal picit a tetejét megszórjuk, s pirítóst adunk mellé.
A francia hagymaleves hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 20 perc
Összes idő 30 perc
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes fazék
  • fokhagymanyomó vagy reszelő

A leves hozzávalói
  

  • 4 fej vöröshagyma (közepes)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál vaj
  • 1 kiskanál
  • 2-3 evőkanál finomliszt
  • 1 liter húsleveslé (csirke, sertés, marha)
  • 1 dl fehérbor (elhagyható)
  • kevés szerecsendió (reszelve)
  • 1 kiskanál fehérbors (csapott)
  • 15 dkg félkemény sajt (Gouda, Edami, gorgonzola, karaván)
  • 1-2 rúd bagette

A leves főzés lépései
 

  • A korábban elkészített húsleves levét egy külön lábosban elkezdjük felmelegíteni.
  • Közben a vöröshagymát megpucoljuk, félbevágjuk, s vékony karikákra vágjuk.
    A fokhagymát is megpucoljuk, majd fokhagymanyomón áttörjük (vagy lereszeljük).
  • A vajat lassú tűzön megolvasztjuk, s hozzáadjuk a reszelt hagymát és a megtört fokhagymát.
    Hozzáadjuk a sót, és hagyjuk, hogy a hagyma levet eresszen.
  • Miután a hagyma megfonnyadt, és elfőtte a levét, meghintjük az egészet finomliszttel.
    Párszor megkeverjük, majd felöntjük a forró húsleves lével.
  • Hozzáadjuk a fehérbort, szerecsendiót és fehérborsot, majd a forrás elindulása után 15 percig főzzük.
    A főzés végén a hagymát botmixerrel krémesre aprítjuk,
  • Míg a hagymaleves megfő, a sajtot nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük.
    A bagetteket pedig felszeleteljük.
  • Tálaláskor a bagetteket kenyérpirítóban kicsit megpirítjuk.
  • Az elkészült leveshez a tányérba tesszük a reszelt sajtot, amire rámerjük a levest.
  • Frissen őrölt borssal picit a tetejét megszórjuk, s a pirítóst a tányér mellé tesszük.

Tippek és tanácsok a francia hagymaleveshez

A francia hagymaleves egy könnyed leves, amiben a hagyma és a pirított kenyér adja meg a leves alapvető karakterét, s a felhasznált leves pedig az alapízt.

Az eredeti francia recept alapvetően húsleves alaplét használ, mely sokféle húsból és zöldségből készül. Ha van otthon alaplevünk, az a legjobb választás.

A második, közel hasonlóan jó választás egy masszívabb húsleves levéből készíteni hagymalevest. Ez szerepel a fenti receptben is, mert ezt egy magyar háztartásban nem túl nehéz megoldani.

 

 

De végszükség esetén 1 liter vízbe felforralt 2 marha vagy csirke leveskocka is megteszi.

A másik fontos eleme a hagymalevesnek a a fokhagyma. A fenti megoldás egy nem túl fokhagymás változatot jelent. De aki szereti a fokhagymát, az nyugodtan tehet a hagymalevesbe kétszer annyit is, mint ami a receptben szerepel.

A harmadék a dinszteléshez használt zsiradék kérdése. Az olaj használatát ennél a levesnél inkább kerüljük el, mert az elkészült hagymaleves íze nem lesz igazán krémes.

Ha magyarosabb ízvilágú hagymalevest szeretnénk enni, próbáljuk ki az egyszerű hagymaleves receptjét.

 

 

Ha nem akarjuk a levest pürésíteni, akkor a hagymadarabokat egészben is hagyhatjuk. Ilyenkor érdemes a leveshez 1-2 deci tejszínt adni a leveshez, hogy sűrűbb hatású legyen.

A francia konyha nagyon szereti a fehérbort a krémes levesek ízvilágához. Ha nem szoktunk fehérborral főzni, nyugodtan elhagyhatjuk. Nélküle is finom lesz a francia hagymaleves.

A leveses tányérba mindenképpen valamilyen karakteres ízű félkemény sajtot tegyünk. Ezért maradt ki a Gouda, Edami stb. mellől a trappistasajt.

Ha nem szeretjük a pirított bagettet, nyugodtan más fajta kenyérből is csinálhatunk a leveshez pirítóst. Vagy  tehetünk a levesbe pirított kenyérkockát (krutont), esetleg levesgyöngyöt a sajt mellé.

De a franciák megoldása is működhet, hogy egy cipónak a tetejét levágják, a cipó belső részét kiszedik kézzel, s a cipóba töltik bele a levest. S a leveshez a cipót is megeszik kenyér gyanánt.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a francia hagymalevest, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a francia hagymaleveshez!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése