Rántott leves recept rántás alappal, fokhagymával, sóval, borssal, piros paprikával s köménymaggal, az elkészítés részletes leírásával.
Mely sok háztartásban a mindennapok része volt nagyanyáink illetve dédanyaink idejében. S nagyszerű folyadékforrás az év minden szakában.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a fokhagymás rántott levest. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Rántott leves recept
Eszközök
- 2 literes fazék
A leves hozzávalói
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál sertészsír (vagy napraforgóolaj)
- 1 kávéskanál köménymag (egész)
- 4 evőkanál finomliszt
- 1 evőkanál fűszerpaprika
- 1,5 liter víz
- 1 kávéskanál só
- őrölt bors (ízlés szerint)
A leves főzés lépései
- A fokhagymát megpucoljuk, majd áttörjük fokhagymanyomón (vagy lereszeljük apró lyukú reszelőn).
- A rántás elkészítéséhez a zsírt megolvasztjuk, s hozzáadjuk a köménymagot.
- Amikor a köménymag elkezd pattogni, hozzáadjuk a zsiradékhoz a lisztet is, s elkezdjük kevergetni, hogy a liszt egyenletesen megpiruljon.
- Amikor a liszt elkezd barnulni, lehúzzuk a rántást a tűzről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és az előkészített fokhagymát.Jól átkeverjük az egészet, hogy azok is megpiruljanak.
- Ezután az egészet bő vízzel felengedjük, sóval s borssal ízesítjük.
- A levest felforraljuk, s még legalább 5 percig hagyjuk közepes vagy kis lángon bugyborékolni (hogy a rántásban a liszt és a fokhagyma rendesen szétfőljön).
- Ha tartalmasabb levest szeretnénk, tehetünk bele krutont vagy levesgyöngyöt. De belefőzhetünk a rántott levesbe kevés csigatésztát vagy kiskockát, esetleg belehabarhatunk az elkészült levesbe 1-2 felvert tojást is.
Néhány tipp a rántott leves elkészítéséhez
A rántott levest szinte bármikor el lehet készíteni, mert gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Az ízét pedig elég sok féle képen lehet variálni.
Tipp1: Ha szeretnénk kicsit ízletesebb rántott levest, nyugodtan tehetünk bele 1-2 zöldség- vagy tyúkhúsleves kockát. Ha bátrabbak vagyunk, s van otthon alaplevünk, azzal is felönthetjük a rántott levest.
Mind a két módon ki tudjuk emelni a fokhagyma ízét.
Tipp2: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehérborsot is, melynek sokkal lágyabb az ízvilága.
Tipp3: Ha szeretjük a picit különlegesebb ízeket, kömény mag helyett használhatunk római köményt is a rántott leves elkészítéséhez.
Tipp5: Ha szeretjük a savanykás ízeket, tehetünk a rántott levesbe kevés ecetet, mely a köménymag ízét ki fogja emelni.
Az ecet akkor is jó szolgálatot tehet, ha egy-két felvert tojással behabarjuk (besűrítjük) a rántott levest, amivel gyakorlatilag egy könnyed tojáslevest kapunk.
Tipp5: Ha apró tésztát (eperlevelet, csigatésztát, kiskockát) főzünk bele a rántott levesbe, kicsit jobban sózzuk meg, mert a tészta főzés során a tészta magába szívja a só egy részét.
Tipp6: A krutonnál (pirított kenyérkockánál) illetve a levesgyöngynél kicsit több víz és só is kellhet, mert képesek a leves egy részét magukba szívni.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a fokhagymás rántott levest, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.