Póréhagyma-krémleves

Póréhagyma-krémleves recept vajjal, fokhagymával, zellerszárral, krumplival, alaplével, tejszínnel, az elkészítés részletes leírásával.

Egy igen egyszerűen elkészíthető leves, mely mégis tartalmas és laktató, s még olcsó is.

 

 

Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a póréhagyma-krémlevest. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni, s hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

póréhagyma-krémleves

Póréhagyma-krémleves recept

A zellerszárat és a póréhagymát megmossuk és felkarikázzuk.
A krumplit és a fokhagymát megpucoljuk, a krumplit kockára vágjuk, a fokhagymát áttörjük.
Egy lábasban a megolvasztott vajon néhány percig fonnyasszuk a póréhagymát kevés sóval.
Majd hozzáadjuk a felaprított zellerszárat és a krumplit is.
Néhány perc után az egészet felöntsük az alaplével, fűszerezzük ízlés szerint, majd a zöldségeket 25 perc alatt puhára főzzük.
Amikor a zöldségek rendesen megpuhultak, a kész levest pürésítsük botmixer segítségével. Hozzáadjuk a főzőtejszínt és egy utolsót forralunk még a levesen.
Az elkészült póréhagyma-krémlevest tálalhatjuk krutonnal, levesgyönggyel, reszelt sajttal vagy sajtos melegszendviccsel. S a tetejét megszórhatjuk friss petrezselyemmel vagy snidlinggel.
A póréhagyma-krémleves hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 20 perc
Főzés idő 30 perc
Összes idő 50 perc
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes fazék
  • fokhagymanyomó vagy reszelő

A leves hozzávalói
  

  • 1 szál póréhagyma
  • 2 szem krumpli (közepes)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál vaj
  • 1 szál zellerszár
  • 1 liter zöldséges alaplé
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 kiskanál
  • 1 csipet őrölt fekete bors

A leves főzés lépései
 

  • A zellerszárat és a póréhagymát alaposan megmossuk,
    Ha póréhagyma külseje száraz, azt leszedjük, majd a zellerszárral együtt felkarikázzuk.
  • A krumplit és a fokhagymát is megpucoljuk,
    A krumplit 1-2 centis kockára vágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón (vagy lereszeljük).
  • Egy fazékban megolvasztjuk kis lángon a vajat.
    Hozzáadjuk a póréhagymát és kevés sót. Néhány percig fonnyasszuk, míg levet nem ereszt.
  • Amikor a póréhagymahagyma leve javarészt már elfőtt, hozzáadjuk a felaprított zellerszárat és a krumplit is.
    Már percig azt is kicsit megsütjük a vajon.
  • Néhány perc után az egészet felöntsük az alaplével, megborsozzuk picit, majd a zöldségeket 25 perc alatt puhára főzzük.
  • Amikor a zöldségek rendesen megpuhultak, a kész levest pürésítsük botmixer segítségével.
  • Végül hozzáadjuk a leveshez a főzőtejszínt is, és egy utolsót forralunk még a rajta.
  • Az elkészült póréhagyma-krémlevest tálalhatjuk krutonnal, levesgyönggyel, reszelt sajttal vagy sajtos melegszendviccsel.
    S a tetejét pedig megszórhatjuk friss petrezselyemmel vagy snidlinggel.

 

Tippek és tanácsok a póréhagyma-krémleveshez

A póréhagyma-krémleves egy karakteres ízvilágú leves, amiben a póréhagyma kicsit csípős ízét a belefőzött krumpli és a zellerszár édes íze tompítja.

A póréhagyma-krémleves alapvetően zöldségalaplével finom igazán. Ha nem használunk alaplevet, egy jó zöldségleves, vagy egy erőleves leve is megteszi.

 

 

De végszükség esetén 1 liter vízbe felforralt 2 erő- vagy zöldségleveskocka is megteszi.

A második fontos pont a dinszteléshez használt zsiradék kérdése. Az olaj használatát ennél a levesnél inkább kerüljük el, mert az olaj íze elnyomhatja a póréhagyma ízét, s nem lesz igazán lágy a végeredmény.

Ha magyarosabb ízvilágú hagyma-krémlevest szeretnénk enni, próbáljuk ki az hagymakrémleves receptjét, amibe simán tehetünk 1-2 hagyma helyett egy szál póréhagymát is.

Tipp: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.

 

 

Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chiliport esetleg Cayenne borsot.

A leveses tányérba mindenképpen valamilyen karakteres ízű félkemény sajtot tegyünk. Például a Goudát, Edamit, karavánt. De a trappista sajtot ebben az esetben inkább mellőzzük, mert az íze nem elég karakteres a póréhagyma mellett.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a póréhagyma-krémlevest, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a póréhagyma-krémleveshez!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése